Mosonmagyaróvár és előre egyeztetett helyszínek

A név története...

betelgeuseHogy is a névválasztás? Mit is jelent és hogyan kapcsolódik ehhez a területhez? Sok idő volt, mire végleges formájában kialakult.

Először kennelnevet kerestem, méltót, egy vadászkutya-fajtához, és mindahhoz, amit közvetíteni szeretnék.

Sok-sok ötlet és utánaolvasás, kicsi magyarságkutatás előzte meg, mire feleszméltem, hogy egy olyan szó-párral játszom, aminek a jelentése több, mint amire először gondolni mertem. De minden szempontból hordozta és tükrözte mindazt, amit szeretnék átadni.

Isteni sugallat, megérzés, vagy a csillagokban keresett válasz eredménye? … bármelyik is, mindegyik igaz.

A lézerterápiáról

lézerAz egészségügyben történő felhasználásukat tekintve a lézerek két nagy csoportba sorolhatók.

Az első csoportba tartoznak a nagy teljesítményű, úgynevezett sebészeti lézerek vagy "kemény-lézerek". A másik csoportba a kis teljesítményű, gyógyhatású "lágy-lézerek" említendőek.

A humán egészségügyben és állatok gyógyításában, rehabilitációjában, egészségmegőrzés támogatásában a lágy-lézereket alkalmazzuk.

A készülékek különböző nm-ben meghatározott fényt bocsájtanak ki, ettől függően a bőrfelszínről mért mélységi hatásuk különböző. Egyes lézerek a bőrfelszínhez közeli, 3 cm mélységig fejtik ki hatásukat (kiválóan alkalmasak bőrsérülések, felszínhez közeli gyulladások gyógyítására). Más készülékek már a mélyebb rétegekbe (10+ cm) is kifejtik jótékony biológiai hatásukat. Ezek a lézer készülékek már alkalmazhatóak a mozgásszervi betegségek terápiájában, segítik az ízületek, inak, izmok gyógyulását is. Illetve kiemelkedő fontosságú, hogy hatására beindulnak a szervezet öngyógyító folyamatai!

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része nélkülözhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem fogja tudni használni a webhely összes funkcióját.